Pozitív, negatív és gyűlöletkampány
Minden valódi (nem kamu) párt azt szeretné, ha az ő tábora rendelkezne a legnagyobb támogatottsággal. A választások idején kétféle kampánytaktikát figyelhetünk meg: a pártok egyfelől a saját tábor megőrzésére fókuszálnak, másfelől az ellenszavazók elbizonytalanítására.
A pozitív kampányban a képviselőjelöltek és a pártok saját magukról osztanak meg információkat, közzéteszik a rövid, illetve szakmai programjukat. Jó esetben próbálnak minél több emberrel személyes beszélgetést kezdeményezni, valamint alkalmasságukról minél több választót meggyőzni.
A negatív kampányok legfőbb jellemzője, hogy kedvezőtlen színben próbálja meg feltüntetni az ellenfél jelöltjét. Legfőbb cél, hogy az ellenfél bizonytalan szavazói otthon maradjanak a szavazás napján. A szavazók általában elutasítják a negatív kampányt, a jelöltek és a pártok mégis folytatják, mert szerintük azok kevesebb kárt okoznak önmaguknak, mint az ellenfélnek. A negatív kampány egy veszteségkerülő taktika, mert csak a politikai ellenfélről kell valamit állítani, ez pedig a vádlók gyengeségeiről vonja el a figyelmet. Ez azonban egy idő után nem tud új fülekre találni, ellentétben a pozitív kampánnyal.
A nagyobb pártok általában veszteségkerülő taktikát folytatnak, arról beszélnek, hogy mennyi minden rosszat csináltak/csinálnának a többiek. A kisebb pártoknak sokkal többet kell áldozni például programjuk megírására, a bizonytalanok és érdektelenek aktivizálására. Ezért is merül fel az a gyanú, hogy azok a frissen alakult pártok, akik nem rendelkeznek programmal, kamupártok.
A negatív kampánytól azonban érdemes megkülönböztetnünk az uszítást, ami alatt az egész közösségeket érintő gyűlöletkeltést, illetve a rasszizmust értjük. Az uszítás és egyéb gyűlöletkampányok esetében arról van szó, hogy a politikusok bűnbakképzéssel próbálják meg elterelni saját maguk visszás ügyeiről a figyelmet. Ha a politikai retorikák színvonala egyre lejjebb csúszik, az a befogadókat is egyre alattomosabbá teszi. A leépülés pedig sajnos sokkal gyorsabb, mint a visszaépítés. A magyar politikai közélet színvonala a rendszerváltás óta a nem túl magas szintről nagyon mélyre zuhant. A gyűlöletkeltés az ember méltóságát veszi semmibe.
Mindannyiunk érdeke, hogy a politikai közbeszédben megjelenjen egy etikai alapszínvonal.
Nem mindegy, hogy a pártok a legsötétebb félelmeinknél fogva manipulálnak bennünket, vagy megpróbálkoznak az észérvekkel, információkkal lehetséges útvonalakat felvázolni.
