Martha Nussbaum: Emberi jogok és emberi képességek

Martha C. Nussbaum: “Human Rights and Human Capabilities”, Harvard Human Rights Journal 20. (2007), pp. 21-24.

Elméleti szakember vagyok és nem gyakorlati, és meggyőződésem, hogy a jó elmélet fontos a jó gyakorlathoz. Az elmúlt két évtized legfontosabb fejleménye az emberi jogok terén az emberi fejlesztés megközelítése (Human Development Approach), más nevén a képességszemlélet (Capability Approach), amit 1990 óta az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának évente készített Humán Fejlesztési Jelentései, Amartya Sen és jómagam elméleti munkái, valamint mára több száz különböző nemzetiségű fiatal tudós hozzájárulása testesít meg. A négy éves Emberi Fejlesztés és Képességek Társasága (Human Development and Capability Association) – melynek első elnöke Sen volt, s jómagam a második elnöke vagyok – mára negyvenkilenc nemzetből 700 taggal elkötelezett a szellemi munka folytatására. A képességszemlélet – ahogy én művelem – az emberi jogok szemléletmódjának egyik fajtája. Ugyanakkor világossá teszi, hogy a vonatkozó cél az, hogy az emberek képesek legyenek különféle központi jelentőségű területeken működni. Néhányan ezt a módszert egyszerű összehasonlító módszerként használják, én viszont megpróbáltam megvédeni a Centrális Emberi Képességek tízes listáját; vagyis

1. az életre,
2. a testi egészségre,
3. a testi integritásra,
4. az érzékekre, képzelőerőre és gondolkodásra,
5. az érzelmekre,
6. a gyakorlati észhasználatra,
7. a személyes és politikai közösséghez való tartozásra,
8. a más fajokkal való gondoskodásra és együttélésre,
9. a játékra és
10. az ember saját politikai és materiális környezetének kontrollálására vonatkozó képességeket.

Mindezeket az (A) függelékben részletesebben is meghatározom, helyet hagyva az eltérő történelemmel és hagyományokkal rendelkező országok számára annak érdekében, hogy ezt a pontosítást némileg másképp végezzék el.

A képességek előállításához új anyagi és intézményi támogatásra van szükség, ezért e szemlélet megkérdőjelezi az „első generációs” (politikai és polgári) és „második generációs” (társadalmi és gazdasági) jogok egyszerű megkülönböztetését. Minden jog – a képességekhez való jogként értelmezve – anyagi és társadalmi előfeltétellel rendelkezik, amelyek biztosításához kormányzati fellépés szükséges. A képességszemlélet előmozdította a nők jogait, a szegények jogait és újabban a fogyatékos emberek jogait. Ezzel egyidőben egy országhatárokon átívelő materiális újraelosztás döntő fontossága mellett érveltünk. Az Emberi Fejlesztés és Képességek Társasága a szemlélet elméleti továbbfejlesztésén és gyakorlati megvalósításán dolgozik. Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja minden évben elkészíti az emberi fejlődésről szóló jelentését, amely a nemzeteket a képességek, és nem a GNP alapján rangsorolja; ez pedig újból az olyan – ténylegesen is virágzó emberi élethez kulcsfontosságú – területekre terelte a figyelmet, mint amilyen (például) az egészség és az oktatás. Majdnem minden nemzet közreadja saját Humán Fejlesztési Jelentését. A közelmúltban még a jellemzően lemaradó Egyesült Államok is sort kerített erre. A képességszemlélet arra is felhívta a figyelmet, hogy a demokrácia szükséges összetevői nem biztosíthatók anélkül, hogy ezzel egy időben ne foglalkoznánk olyan materiális kérdésekkel, mint az egészségügy vagy az általános és középfokú oktatás.

E nézőpontot kezdetben a nemzetek egyesével történő vizsgálatára és összehasonlítására fejlesztették ki. De a képességek általam alkalmazott konkrét listájával – amely a minimálisan megfelelő emberi élet mércéjeként szolgál, – a nemzetek közötti egyenlőtlenségek közlésére is alkalmassá válik. Nemrégiben megjelent könyvemben, Az igazság határaiban (Frontiers of Justice) azt állítom, hogy a képességszemlélet jobb útmutatást ad ebben a kérdésben, mint amelyet az utilitariánus szemléletmód vagy a klasszikus társadalmi szerződés hagyománya kínál. Ha azzal az ötlettel kezdjük, hogy minden világpolgár jogosult a listámon szereplő képességek megfelelő minimumára, akkor ebből a kiindulópontból elgondolhatjuk, hogy a nemzetek, a nemzetközi szervezetek és megállapodások, a multinacionális vállalatok, az NGO-k és az individuumok hogyan oszthatják meg az e jogosultságoknak megfelelő kötelességeket.

Húsz évet magunk mögött hagyva – amely egy elméletében megerősödött képességszemlélethez vezetett –, a következő két évtized során számos kritikus jelentőségű emberjogi kihívással kell majd szembenéznünk. Legfőbb közülük egy olyan világ létrehozása, amelyben minden gyermek az oktatás, az egészségügyi ellátás, a testi épség, a politikai részvétel és döntés, valamint a gyakorlati észhasználat tisztes lehetőségével nő fel. Ugyanakkor egy olyan világot kell létrehoznunk, amely a nem-humán állatokat is tisztességesen kezeli, és megvédi élőhelyeiket. Azok számára tehát, akik készen állnak egy ilyen világ létrehozásán munkálkodni, a képességszemlélet kiváltképp ígéretesnek bizonyul az akadályokhoz való hozzáállásunk keretezésében és azok végső leküzdésében.

Függelék (A): A centrális emberi képességek

1. Élet. Képesnek lenni a normálisan hosszú emberélet végigélésére; idő előtt (gyermekként) vagy azelőtt nem meghalni, hogy az emberi élet annak tényleges leélésére érdemtelenné válna.
2. Testi egészség. Képesnek lenni jó egészségben élni, beleértve a reprodukciós egészséget; megfelelően táplálkozni, megfelelő lakhatással rendelkezni. 
3. Testi integritás. Képesnek lenni a szabad helyváltoztatásra; erőszakos cselekményektől védettnek lenni – beleértve a szexuális erőszakot és a családon belüli erőszakot – a szexuális kielégülés lehetőségének a birtokában lenni és választással rendelkezni a reprodukció kérdéseiben.
4. Érzékek, képzelőerő és gondolat. Képesnek lenni érzékelni, elképzelni, gondolkodni és érvelni, és mindezeket “igazán emberi módon”, a megfelelő oktatás által megismertetve művelni – magában foglalva az írni-olvasni tudást, valamint a matematikai és természettudományos alapképzést, ám nem korlátozódva ezekre. Képesnek lenni a képzelőerő és a gondolkodás felhasználásával, önmagunk saját választása által meghatározott alkotások és események megtapasztalásra és létrehozására – legyenek azok vallási, irodalmi, zenei stb. természetűek. Képesnek lenni saját elménket használni, amit garantál mind a politikai, mind a művészi szólás szabadsága, valamint a vallásgyakorlás szabadsága. Képesnek lenni megtapasztalni örömteli élményeket, és elkerülni haszontalan fájdalmakat.
5. Érzelmek. Képesnek lenni önmagunkon kívül más emberekhez és dolgokhoz kötődni. Szeretni azt, aki szeret minket és törődik velünk, valamint gyászolni hiányukat; általában véve is szeretni, gyászolni, kötődéseket tapasztalni, hálásnak lenni, és jogosan haragudni. Érzelmi fejlődésünk félelemtől és szorongástól nem hiúsulhat meg. (Ezt a képességet támogatni annyi, mint az emberi társulás olyan formáit támogatni, amelyek kimutathatóan kulcsfontosságúak saját fejlődésükben.)
6. Gyakorlati ész. Képesnek lenni a jó fogalmának megalkotására, hogy mindenki kritikai reflexióval vehessen részt saját életének megtervezésében. (Ez magában foglalja a lelkiismereti szabadság és szabad vallásgyakorlás védelmét.)
7. Közösséghez való tartozás.
   1. Képesnek lenni másokkal és másokért élni, más emberi  lényeket elismerni és értük aggódni, a társadalmi interakció megannyi formájában részt venni, mások helyzetét elképzelni. (Ennek a képességnek a védelme egyrészt olyan intézmények védelmét jelenti, amelyek fenntartják és táplálják a közösséghez való tartozás formáit, másrészt magában foglalja a gyülekezés és a politikai szólás szabadságának biztosítását.)
   2. Az önbecsülés társadalmi alapjainak biztosítása és a megszégyenítés tiltása; képesnek lenni egymással egyenlő és méltóságteljes bánásmódra. Ez magába foglalja a rassz alapú, a nemi, a szexuális irányultsággal kapcsolatos, az etnikai, a kaszt alapú, a vallási és a nemzeti hovatartozás megkülönböztetésének tilalmát.
8. Más fajok. Képesnek lenni az állatokkal, növényekkel és az élővilággal együtt élni, azokkal törődni.
9. Játék. Képesnek lenni nevetni, játszani és szabadidős tevékenységeket élvezni.
10.  Az ember saját környezetének kontrollálása.
    1. Politikai. Képesnek lenni a saját életünkre hatással bíró politikai döntéshozatalban hatékonyan részt venni; a politika részvétel jogával rendelkezni és megvédeni a szólás és gyülekezés szabadságát.
    2. Materiális. Képesnek lenni ingó és ingatlan tulajdonok birtoklására, másokkal egyenlő alapon tulajdonjogokkal bírni; másokkal egyenlő alapon munka kereséshez való joggal rendelkezni; szabadnak lenni az illetéktelen házkutatástól és lefoglalástól. A munkahelyen emberként dolgozni, a gyakorlati észt használni, és egymást kölcsönösen elismerve a többi dolgozóval jelentőségteljes kapcsolatban lenni.

A képen Amartya Sen és Martha Nussbaum.