Igazságosság: jólét és szabadság: 1. Egészséges materializmus
Kevés annyira pontatlan fogalom létezik a politikai közbeszédben, mint a „balliberális”. Ennek érzékeltetéséhez nem kell túl messzire mennünk: mind a baloldaliak, mind a liberálisok túlnyomó többsége herótot kap attól, ha a másik oldallal azonosítják. Úgy tűnhet, hogy a mindennapi közbeszéd tengerszintje alatt afféle ideológiai Mariana-árok húzódik a két tábor között.
Bár a lényeginek vélt ellentét kifejezésére már számos elméletet állítottak – pl. a máig oly divatos „elismerés vs. újraelosztás” – a kölcsönös fintorok tudományos/elméleti megalapozására tett kísérleteket nem biztos hogy készpénznek vehetjük.
Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a baloldaliak és a liberálisok nézeteltérésének talán legfontosabb motívuma egybevág a közgazdaságtan természetéről szóló 19-20. századi vitákkal. Mindezek fényében az itt következő cikksorozattal kettős célunk van. Egyrészt be szeretnénk mutatni ezt a vitát annak történeti kontextusában. Másrészt szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a huszadik századi igazságosság-elméletekre – elsősorban John Rawls és Amartya K. Sen munkásságára –, amik meghaladták ezt a merev és gyakran kontra-produktív szembeállítást.
Manapság kevés olyan rosszul használt, félremagyarázott és sokszor egész egyszerűen szitokszóként rögzített kifejezés van, mint a materialista szemlélet. Tudjuk, hogy ez a mindent átható undor a XX. századi személyes, illetve családi tragédiáinkból ered. Materialista szemlélet azonban nem csak egyféle van. Jelen cikksorozatunkban egy a Marxétól eltérő, mégis jellegzetesen baloldali politikai közgazdaságtan legfontosabb morális elemeit mutatjuk be. Lehetőség szerint komolyan véve a materializmus e másik, ám szintén releváns politikai-gazdaságtani eredetét.
A politikai közgazdaságtannak már a 19. században is három jól elkülöníthető irányzata volt. John Neville Keynes 1890-ben közreadott tankönyve szerint a három elmélet legfontosabb különbsége abban áll, hogy az adott irányzatok miféle nézőpontból vizsgálnak közgazdaságtani kérdéseket:
- Az első egy szobatudósi szemlélet, amely a közgazdaságtant a természettudományokhoz hasonlóan képzeli el. Vizsgálódásának tárgya a termelési és a piaci adás-vétel folyamatokban megfigyelhető szabályszerűségek törvényekbe sűríthető, pontos leírása.
- A második szemlélet egy etikai kérdés mentén tematizálja közgazdaságtant, és elsősorban arra a kérdésre keresi választ, hogy a politikai döntéshozóknak miféle ideálképek és eszmerendszerek alapján kell kormányoznia az államot és az államháztartást.
- A harmadik szemléletbe azok az irányzatok csoportosíthatóak, amelyek megpróbálják definiálni a gyakorlati cselekvések szabályait és építőelemeit.
Érdemes megjegyezni, hogy ez a felosztás alapvetően az angliai oktatásban volt népszerű, és arra a fontos kérdésre válaszol, miszerint a közgazdaság-tudományban melyik szemléletnek kell uralkodnia. Ez az akadémiai vita komoly politikai téttel is bírt. A második szemlélet képviselőinek — minden tudományos nézeteltéréseik mellett — mégis a munkásosztállyal vállalt szolidaritás jelentette a közös nevezőt. A harmadik szemlélet képviselői a szabad egyének döntésének hangsúlyozása mellett, a piac organikus rendezőelvére építették politikai liberalizmusukat.
A materiális jóléten alapuló közgazdaságtan – Edwin Cannan kifejezése 1914-ből – a klasszikus politikai gazdaságtan fönt bemutatott, John Neville Keynes-i felosztása szerint a második irányzathoz tartozik. Tehát, egy etikailag igazolható irányelvet kíván nyújtani az államigazgatás számára.
A materialista jóléti gazdaságtan egyik legfőbb állítása szerint az elérhető javak a hasznosságuk szempontjából objektívan mérhetőek. A mérhetőség egyik feltétele az, hogy kiindulópontjának az emberi egészséget, mint teljességet veszi alapul.
Ez az irányzat sokat merített Vilfredo Pareto írásaiból, aki a hasznosság két különböző minőségét hangsúlyozta (1914). Az egyik, a materiális haszon a társadalom számára is többletet nyújt (utility), míg a másik hasznosság csak az egyén számára okoz élvezetet (ophelimity.) Pareto példájában egy keserű életmentő orvosság elfogyasztása társadalmi szempontból is haszonnal jár, viszont élvezetet senkinek sem okoz.
Az emberi egészség fontossága könnyen belátható, és elméleti kiindulópontként azt a következtetést vonja maga után, miszerint a mindennapi fogyasztási javaink között kell lennie egy bizonyos fontossági sorrendnek. Ezt a fontossági sorrendet pedig a létfenntartástól a mindennapi szórakozásainkig bezárólag egy zárt hierarchikus alakzatként kell elképzelnünk. Az emberközpontú gazdaságtani szemlélet egyik legfontosabb képviselője, Alfred Marshall (1890) például megkülönböztette a “szükségletetek” kielégítésére szolgáló javakat (ruházat, lakhatás, fűtés ), a “komfortot nyújtó”, valamint a “luxus” javaktól.
A materiális jóléti szemléletnek az elfogadása azt is jelenti, hogy két különböző társadalmi osztályú ember igényei között igenis fontossági sorrendet lehet tenni. A materiális jóléti iskola az egyéni jólét összehasonlításának lehetőségét — empirikusan, a statisztika módszertanával — a társadalmi osztályokra vezette vissza. Ezen társadalmi osztályokon keresztül kívánta a társadalom egészét kormányozni. Az éhező emberek szükséglete fontosabb, mint a szórakozásra vágyó emberek szükségletei. Vagyis az állam szempontjából nézve sürgetőbb ételt adni az éhezőknek, mint mozijegyet a középosztálynak. Az ennél nehezebb államigazgatási dilemmák megoldásában a morális célkitűzések mellet a statisztikai adatok szolgáltatják a megfelelő információt a döntéshozók számára.
S hogy egy konkrét példát is említsünk:
1920-ban Pigou így érvelt: mivel a lakosság, s különösképp a gyerekek egy jelentős hányadának szegénysége kiaknázatlan erőforrást jelent, ezért az ebbe fordított befektetések az osztalék növekedésének szempontjából jóval kifizetődőbb beruhások, mint a gépekbe történő további befektetések. A legmagasabb megtérüléssel járó befektetések tehát az iskolai étkeztetés, az egészségügy és az ipari szakképzés.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy:
- a materiális jóléti iskola elsősorban az államigazgatás felől vette figyelembe a szegénység felszámolásában rejlő gazdasági lehetőségeket. Egyetemes emberi jogokra alapított érvrendszerről még nem beszélhetünk ebben a kontextusban.
- A materiális jóléti közgazdaságtan iskolája nem maradt fönt intézményesülve. Összeolvadva egyéb rivális iskolák belátásaival azonban az alkotmányjogi és a fejlődés-gazdaságtani elméletekben továbbra is fellelhető. John Rawls például a materiális jóléti iskola nézeteihez hasonló megfontolásokból tett különbséget az elsődleges társadalmi javak és a szubjektív elégedettséghez vezető javak között.
- Az egyéni szükségletek hierarchiája a motiváció-kutatásban érte el legjelentősebb hatását. Ez a Maslow-piramis, amely a szükségleteinket szintén hierarchikusan rendezi.
A materialista-jólét közgazdaságtana egy olyan szemléleten alapul, ami által könnyebben juthatunk empatikus és társadalmilag igazságos belátásokhoz.
